Alkalmazott vízfizika
Kutatás a WETSUS-nál
Sok elmélet létezik például a víz különböző anomáliáira - de kevés az olyan elmélet, amely több anomáliára lenne képes egyszerre választ adni.
Az alkalmazott vízfizika fő feladata
"Az Alkalmazott Vízfizikai Tematika hangsúlya a víz ezen alapvető tulajdonságainak, különösen az elektromos, mágneses és elektromágneses mezőkkel való kölcsönhatásának, valamint az ilyen kölcsönhatások az élő szervezetekre, például a baktériumokra gyakorolt hatásának feltárására helyezkedik. A Tematika a víz rejtelmeibe való mélyebb betekintés mellett továbbá a kereskedelmi forgalomban kapható ilyen kölcsönhatásokon alapuló vízkezelési koncepciók feltérképezésére összpontosít. A fizikai, kémiai és biológiai modellrendszerekkel végzett feltáró alapkísérletek áttörései együttesen jelölik ki a korszakalkotó vízkezelési technológiák kifejlesztéséhez vezető utat."
(Forrás: WETSUS weboldal, 25 September 2019)
Témafelelős: Ruud van Nieuwenhuijze, Brabant Water
Témakoordinátor: Elmar C. Fuchs
TUDOMÁNYOS PARTNEREK:
KERESKEDELMI PARTNEREK:
Kiemelt aktuális kutatási projektek:
Xiaoxia Liu, Természettudományi és Élettudományi Egyetem, Bécs
Az ivóvíz fenntartható, nem kémiai kezeléssel biztosított biológiai stabilitása
Maarten van de Griend, Természettudományi és Élettudományi Egyetem, Bécs
és még sokminden más